Legutóbb írtam arról, hogy mik a tervek, most pedig a napokban adódott alkalmam rá,hogy összegezzem magamban hol is tartok éppen, mik az aktualitások. Egy régi-új barátomnak hála szedtem össze a gondolataimat, ezúton is köszi T.! Kaptam tőle bátorítást, hogy meséljek magamról, éppen rá is értem és jól is esett összegezni, kifejteni az aktualitásokat. Hasznos lehet ez a kis összegzés azoknak is, akik talán nem olyan mélyen/régóta ismer. Ilyen az, amikor az ember nem csak két mondatban válaszol arra a kérdésre, hogy "miújság, hogy vagy?" :D Úgy érzem a jelenlegi életem három téma köré csoportosul: mozgás, önfejlesztés, kreativitás.

Mozgás témakörében: régi új hobbiként visszaköszöntött a tánc. Tizenévig jártam kölyökkoromban néptáncolni és volt egy 7-8 éves szakasz, amikor a tánc dolgot kb egyáltalán nem műveltem/ápoltam. De tavaly év eleje óta elkezdtem megint, bár teljesen más irányban: hiphop/break a stílus amit próbálgatok újabban. Szokatlan, sőt sokszor érthetetlen még számomra a tánc mentalitása, általános lelkülete. Régen elképzelni se tudtam volna, hogy rendszeresen ezt a stílust gyakoroljam. Ma már egész más a hozzáállásom, és tanulságos felfedezés magamnak, hogy egész komoly önismereti értéke is tud lenni egy jól sikerült táncórának - még akkor is ha hiphop. Sok még mindig benne a kihívás, de szerencsére az élvezet is. Majd egyszer kifejtem mire is gondolok részleteiben, de az külön írást érdemel.
Másik ide kapcsolódó dolog, hogy elkezdtem aktívan tenni érte, hogy gyerekkori/bakancslistás álmaim realizálódjanak és a kaszkadőr suli után, a sztereotípiákat sutba vágva elkezdtem torna órákra járni. Mert igenis el lehet kezdeni a tornász karriert akár 25 évesen is. És lehet, hogy sokkal lassabban, csúnyábban de akkor is van lehetőség egy rundell szuplé kivitelezéséhez vagy lassan de biztosan lenyújtani a spárgához. Leginkább a tornás dolgoknál szokott (számomra is meglepő módon) eszembe jutni, hogy csak egy életem van és ha vágyom rá, hogy egyszer, valaha meg tudjam csinálni ezeket az elemeket, akkor bizony most kell megdolgoznom érte.
Tánc és torna: ezek a rendszeres mozgásos alkalmak, vannak alkalomszerűen más próbálkozások is, hogy el-el megyek néha kontakttánc vagy mozgásmeditációs órákra, workshop-ra ha éppen úgy adódik. Vagy néha konditerembe hogy a másik véglet is meglegyen, szeretném hogy szelvényezett és kidolgozott izomzaton legyen. Szerintem jó úton járok efelé. Jelenleg a munka mellett/helyett ez kap legnagyobb hangsúlyt és figyelmet az életemben.
Kiegészítésként ide sorolnám még, hogy járok egy gyógytornász lányhoz masszíroztatni magam havonta egyszer, bár ennek inkább élvezeti értéke van. Szintén elégedettséggel tölt el, hogy sikerült ezt a szintet elérnem, jópár éve ez is rajta volt a kis listámon, hogy elérjem ezt az anyagi biztonság szintet és beleférjen az efféle luxus.

Önfejlesztés alatt azt értem, hogy úgy alakítottam az életemet: beleférjen az olvasás :)
Nagyon szeretek olvasni és hát sajnálom, de én már csak ilyen régimódi vagyok, hogy könyveket. Papíron! Idén eddig 7 könyvet olvastam el, igyekszem tartani a havi 1 kötetet. Jó, ez nyáron valljuk be nehezebben megy…
De most, hogy jön a tél, a lassulás és elmélyülés időszaka, megint és bizonyára könnyebben találok én is időt neki. Kincsővel meg is állapodtunk, hogy havonta egy, dedikáltan olvasós hétvégét tartunk majd. Az olvasott könyvek tartalmát tekintve elég vegyes, hogy miket fogyasztok: scifi, utazásnapló, történelemkönyv, életbölcseletek. Mindig valami más, lényeg hogy szélesítse a látókört.
Egyre gyakrabban foglalkoztat mostanában a külföldre költözés gondolata, legfőképp' kíváncsiságból. Hogy megállnám-e a helyem egy másik országban, tudnék-e ott is barátokat és munkahelyet szerezni, közösségekbe beilleszkedni, milyen lehet más nyelven napi szinten beszélni, gondolkodni. Persze az is benne van jócskán, hogy kicsit kezd elegem lenni az itthoni helyzetből, a kilátástalanságból és a financiális senyvedésből. Lassan 10 éve már hogy Budapesten élek, ami tök jó és szeretem is a maga módján még mindig a várost, de megérett bennem a  "mehetnék" , a vágy egy nagyobb volumenű környezet változásra.
Az utazást is ebbe a témakörbe sorolnám. Bő két hét múlva megyünk Barcelonába és egy utazásnak mindig elég erős hatása van rám, valami tanulságot mindig hazahozok magammal és most is nagyon várom, hogy ez megint megtörténjen. Persze egész más így, hogy együtt utazunk, de a tanulság részen ez nem változtat.

Kreatívkodás: ha már a munkában nem, akkor muszáj máshol kiélni magam!
A blogolás rehabilitáció alatt van, régen sokkal gyakrabban csináltam és az igazat megvallva hiányzik.
Szeretek írni, de az elmúlt egy évben eléggé kikerült a figyelmemből. Szóval ez jelenleg még csak vágy, amin igyekszek alakítani hogy szokás és rendszer legyen belőle. De az se baj, ha így marad és alkalomszerű érzelem/gondolat túltengés lecsapolásának eszköze marad később is.
Elkezdett elég erősen érdekelni a vizuális effektek világa, olyannyira hogy hajlamos voltam nagy nehézségek árán felküzdeni a számítógépemre egy modellező programot és szabadidőmben gyakran pötyögök rajta. Munkaidő üresjárataiban is szeretek videókat nézni róla, hogyan és mit lehetne majd otthon csinálni amikor legközelebb nekiülök. Keresek valami online kurzust is, hogy mederbe tereljem ezt a lelkesedést és hasznosítható tudást szedjek fel a sok kísérletezés mellett (helyett?). Nem vagyok még teljes biztos benne, hogy ezt szeretném aktívan és mélyebb szinten is művelni, de nem is kell ráparázni. Most simán csak érdekel, lefoglal, elkápráztat és ez jól is van így.
Analóg kreativitás ügyében pedig van egy titkos projektem, hogy egy közösségi barkácsműhelyben (ami a szomszéd utcában van) egy fából és epoxi gyantából készült ékszert fogok készíteni :) az alapanyagok kétharmada már megérkezett, voltam már a műhelyben is terepszemlén, hogy lássam milyen eszközöket kell még beszereznem.
De valószínűleg neki fogok tudni már látni miután hazaértünk Barcelonából. Ilyet sose csináltam még, de nagyon eltökélt és motivált vagyok - nyilván, hiszen megvan a háttere :P

Mára ennyi, puszipacsipíísz

Igyekszem a tétlenség miatt megmaradt sok-sok energiámat lecsatornázni valahová, és így mostanában megint elég sokat álmodozok, tervezek. Mit kezdhetnék még magammal, merre tovább és ezt hogy lehet ügyesen csinálni. Nincs bennem összeszedettség, csak úgy írok magamról, magamból kifelé most is. Ez már csak így megy. Szóval ha már megérkezett a felismerés, hogy le kell foglaljam magam valamivel és van annak jobb módja is, mintsem hogy szegény Kincsőt nyúzom a hülyeségeimmel - merült fel a lehetősége a helynek és időnek alkotni valamit. Valamiket. Vagy legalábbis álmodozni róla. Aztán, hogy miből lesz végül ténylegese és konkrét terv, sőt - ünnepelni való megvalósult történés az meg majd alakul. A lényeg, hogy történik valami megint és ezúttal remélhetőleg nem egy borzasztóan negatív, romboló energiájú manifesztáció lesz. Munkával megbékéltem most kicsit, adtam neki magamban egy kis értelmet, időt és perspektívát és így már mindjárt elviselhetőbb. Szóval most, hogy ezt a fókuszt át tudom tenni már magamban, nem azon pörgök feszt,hogy mennyire fos - így már jut figyelem minden másra is. Nagyon sok minden kavarog a fejemben, különböző időperspektívában és stílusban. De nosza, kezdem is.

Kezd alakot ölteni a fejemben a gondolat, aminek írmagját (ismét) Kincső vetette el bennem. Mielőtt kifejtem, hadd meséljek erről kicsit, milyen szinergiák vannak köztünk. Sokadjára fordul ez elő velünk, hogy ő megtalál vagy kitalál valamit amit nagy lelkesen elmesél nekem, hogy mennyire jó lenne meg milyen király dolgok vannak a világon. De a dolog itt megáll - álmodozás és vágyakozás szintjén. És sokszor előfordult már, hogy ilyenkor jövök én a képbe, a gondolatot továbbviszem, kidolgozom, eljátszadozok vele, hogy mi lenne ha tényleg megcsinálnánk. Zseniális meglátásai vannak és pedig szeretem amikor a dolgok alakot öltenek, amikor meg lehet őket szervezni és valóság lesz az álmokból. Ez lehet akár egy utazás (dejó lenne ide és ide elmenni ), lehet egy recept (nézd milyen finomnak néz ez ki) vagy jelen esetben egy rendezvény (nézd milyen vagány, csináljuk mi is). Szóval ő az élő ötletdoboz és meg a Megvalósító. És nagyon jól van ez így. Visszatérve az eredeti gondolatra: a jelenlegi őrületes Szikra egy adományozással egybekötött baráti vacsorázás. Amit továbbgondoltam és így végül a tervek szerint egy kísérleti projekt lesz belőle: milyen lenne ha lakáséttermet nyitnánk? Kíváncsi vagyok, tudok-e 20 emberre főzni (remélem lesznek annyian), kíváncsi vagyok fel tudunk-e készülni, megfelelően promózni az eseményt és mindent ami jár vele együtt. Mivel még csak ötlet fázisban van a projekt ennél többet nem tudok jelenleg mondani, hogy milyen teendőkkel fog ez majd együtt járni. Az alap koncepció: az albérlet erőforrásait felhasználva kialakítunk egy 15 fő befogadó képességű teret, feldíszítjük alkalomhoz illően a szobát és az asztalokat, készülök menüsorral,toast beszéddel, lehet majd asztalt foglalni, tervezzük bevonni a közeli barátokat mint felszolgáló/segítő személyzet. Mint egy igazi étteremben. És a végén az est során befolyt összeget a UNICEF-re bízni, hogy a rászoruló gyerekeket támogassák vele. A hét során fogom kidolgozni a pontos koncepciót, hogyan is lehetne ezt az egészet ügyesen és jól megcsinálni - de elég izgi ahhoz, hogy már most izgulok hogy fog majd sikerülni. 

Másik téma: gondolkoztunk azon legutóbb mi az amit mi (szerintünk) jól csinálunk és azt látjuk, és miután összeszedtünk pár ilyen dolgot hogy lehetne ebből értéket teremteni, hogyan lehetne vele másnak is segíteni. Elemzés fázisban 3 téma mentén kezdtünk el gondolkodni: 1) kaják. Szeretek főzni, mégjobban enni, ehhez Kincső is mindig hatalmas lelkesedéssel csatlakozik,sőt még hozzá is dob egy lapáttal: lehet ám a városban is finomakat enni. oké 2) Mozgás: egyre inkább szembetűnő a mikro és makro környezetünkben, hogy sokat járunk el sportolni, táncolni, újfajta mozgásélményeket kipróbálni. A testi lelki egyensúly megtartása, a stressz levezetése, önismeret, tetten érhető fejlődés okokból. Vicces, tanulságos, kihívással teli - életszagú ez az egész mozgás világa. 3) rendezvények. Sajnos (vagy talán mégse) de még mindig olyan vagyok mint egy sajtkukac. Folyamatosan mennék felfedezni, kipróbálni új dolgokat és az évek meg rutin miatt szép lassan kialakult egy képem mit jelent a minőségi időtöltést, aktív kikapcsolódás és visszajelzések alapján ennek van is értelme. Szóval sok sok rendezvényt látogattam már meg és a technológiának hála már lassan ők találnak meg engem/minket. Mert persze általában nem egyedül megyek. Plusz ezekre jön, hogy mindet mind passzívan fogyasztjuk, mind aktívan alakítjuk/szervezzük. Szóval kaja, mozgás és programok. 
És ebből azt hánytuk vetettük ki, hogy lehetne csinálni egy ajánlót. Hova menjetek, mit próbáljatok ki, hova mozdulj ki. És egy-egy ilyen rendezvény után miket tapasztaltunk, kinek ajánljuk. És ajánlani lehet ebből a 3 fajta dologból sok mindent: kipróbált recepteket, izgalmas mozgásélményeket, vagy ígéretesnek tűnő rendezvényeket. Szintén még csak ötletfázisban van, piackutatást kéne végezni, hogy mennyire lenne ennek egyáltalán érdeklődő közönsége. De elég izgalmasan hangzik már ahhoz, hogy legalább egy próbát tegyünk vele. Pláne mostanában, hogy már mindenről van youtube csatorna.

Harmadik egy régi-új dolog: edzés. Az elmúlt félévnek kézzel fogható és szemmel látható eredménye van, kiderült hogy habár lassan de mégis képes vagyok némi nemű izomtömeget magamra pakolni, így ez most fellelkesített hogy van miért csinálni. És arra akarom szánni magam, hogy a következő 9 hónapban valami komolyabb eredményt is elérek. Iskolapéldaszerűen: célkitűzés, tervezés, akaraterő training, mentális és fizikális edzés, adminisztráció. Első körös, nagyvonalú tervem az lenne, hogy heti 3 alkalommal járok edzeni és 4X50 ismétlés szám azokra az izomcsoportokra amiben legjobban szeretnék fejlődni: mell, bicepsz, váll és has. Ez lehet konditerem vagy openairgym is. Semmi túlbonyolítás, ennyi elég és majd alakul időközben úgyis. Ja igen, és mellé tartani a már szépen kialakult kajarendet. Itt inkább az eredményre vagyok kíváncsi, el tudnám e érni az évek óta vágyott 80 kilót ( lol ) egy minimalista edzéstervvel + aktív motivációs training-gel.

Vannak még, de ezek amik leginkább aktívan tartják az elmémet és lefoglalják a kreatív energiáimat. Alig várom, hogy ismét beszámolhassak majd róla hogy állunk a dolgokkal.

Mi a baj a munkámmal? Így elsőre azt mondanám, hogy a kollégák. A támogató, és jókedvű légkör az ami elsősorban maradásra tud bírni anélkül, hogy azt érezném: beleroppanok morálisan. Mert fizikálisan kibírok kb bármit. Pozitív ellenpélda: amikor a Borsban dolgoztam, volt nap hogy 16 órát végig melóztam. Reggel fél8kor nyit a konyha, fél tizenkettőtől egészen este kilencig jönnek a vendégek - kb folyamatosan -, és utána álltunk neki a takarításnak ami alaphangon másfél óra. De néha több. Szóval reggel 7.30tól este fél 11ig, az bizony barátok között is tizenhat óra. És most jön a lényeg: hogy nem volt bajom vele. Jó érzéssel gondolok rá vissza, szerettem ott lenni, tanulni a srácoktól, baromkodni velük, röhögni az orbitálisan gyökér poénjaikon - még akkor is, ha nem tudtam teljesen integrálódni a csapatba. De azt éreztem, hogy Együtt, vált vállnak vetve küzdünk kalózokként egy süllyedő hajón, a vendégek tengerén. De álljuk a sarat és ha valaki elesik egy széllökéstől akkor felsegítjük egymást. Mert közös az érdek. Abesse-nél is hasonló érzésem volt: gyün az ügyfél a sok hülyeségével, alig bírjuk idővel energiával, de küzdünk Együtt! És közben hülyéskedünk. Bármennyire is húzós az időszak, játszani akkor is van idő. Mindig. Kollektivizmus és jókedv.

És akkor most jön a jelenlegi helyzet, ami bosszant: hogy itt nem ez van. A helyek, ahol nem éreztem jól magam egy idő után, ugyanarra jutok a végén, ha most retrospektív átgondolom mi miatt volt. Az emberek akik munka közben a közvetlen környezetemben voltak karót nyelt, szabálykövető és frusztrált pofák voltak. Ez néha közvetlen kollégák, néha a felettes néha csak az általános hangulat formájában jelent meg. Cyberjump-nál nagyon jó volt a többi animátorral együtt lógni, de a vezetőség állandóan basztatott minket, hogy túl sokat beszélgetünk, játszunk és nem vagyunk elég szigorúak a vendégekkel. Az amúgy is totál feleslegesen szigorú szabályokat azért volt nekem kényelmetlen betartatni, mert nem értettem velük egyet. Miért kéne a játékot bármilyen formában is szabályozni? Nyilván, ha egy gyerek egyértelműen és szándékosan veszélyt jelent egy másikra - akkor próbáljuk meg a sérülést minimalizálni. De ennek is van egy egészséges mértéke, és nagyon távol állt ott tőle. Nem megyek bele részletekbe, csak maga az elv: hogy a szabályok betartása az emberi különbözőségek és az értelmezés mellőzése nélkül. Mi a francért küldjek le 2 ügyes fiatal srácot, ha éppen ugyanazon a trambulinon játszanak? A papírforma szerint: mert ez veszélyes és megsérülhetnek. De könyörgöm: ezek a srácok ügyesebbek mint az itt dolgozó animátorok. Nem veszélyesek (sőt), se magukra se egymásra. Tudják mit és hogyan mozognak. Ha meg netalán mégse, akkor nagyon jól tudják hogy csak és kizárólag magukat okolhatják a hülyeségük miatt. Ellenben a játéktól még kb a kedvét is el lehet venni ha rá kell szólni. Miközben egy animátornak szerintem meg pont az lenne a dolga, hogy az emberek kedvét meghozza, vagy fenntartsa, trükköket tanítson, inspiráljon, arca legyen az egésznek. És ahhoz igenis kell az, hogy te magad is vidám és felszabadult tudj lenni, nem pedig egy savanyú pofa akinek jobb dolga sincs mint rászólni mindenkire indokolatlanul. Mindegy, ez már elég régi történés, de modell szinten elég szépen megfogalmazza mi a bajom ezekkel és úgy általában. Szabályok, amiket vakon követünk anélkül hogy megkérdőjeleznénk az értelmét és helyességét. Vagy legalábbis ezt várják el tőlünk, és ha netalán lázadsz, ellenkezel, megkérdőjelezel, GONDOLKOZOL, akkor abból csak és kizárólag neked lehet bajod - mert hát ők világosan és előre megmondták.

Szóval mi a baj a jelenlegi helyemen? Nem az, hogy reggel 9re be kell érni, mert amúgy is általában fél 7kor kelek, energikusan és jókedvűen. Nem az hogy messze lakok és a közlekedési körülmények miatt lehetetlen lenne még ennyi idő alatt is beérni (dugó, felsővezeték szakadás, sattara) mert tizenöt perc alatt kényelmesen és mindig be tudok érni. Hanem az, hogy semmmmi értelme az égvilágon nincs annak, hogy itt üljek vagy hogy máshol üljek.

Az teljesen rendben van, hogy amikor bent vagy az irodában, akkor órák hosszat teljesen más dolgokkal foglalkozol: van aki filmet néz, van aki webshop-okon szörföl, van aki fészbúkozik - és ez mind tök oké. Csak legyél bent. Legyen meg a 8 és fél óra, mert hát az ebédidőt is bele kell számolni. De azt már senki nem nézi méri figyeli, hogy amúgy tényleg csak fél órát ebédelsz-e mert csak a reggeli első becsipogás és esti utolsó kicsipogás között eltelt időt veszik figyelembe. Tehát ha bejövök reggel fél 9re és hazamegyek 5kor, de közben amúgy 3 órát ebédeltem, beszélgettem kollégákkal, kávéztam, a folyosón telefonáltam - az már rendben van. Vagy, ha a képernyő előtt ülök - de közben youtube-ot nézek, saját könyvet olvasok, chat-elek, blogot írok, bármit csinálok - az már oké. De ez mi már? Semmmmi értelme - és ez bosszant nagyon és mégjobban. Szerintem nagyon egészégtelen viszonyt indukál ez a munkatársak és a vezető-beosztott között. Arra ösztökél, hogy hazudjak. Mert nincs annyi munka, amennyi ember itt van bent, pláne nem folyamatosan. De ezt nem lehet beismerni - még magam sem értem miért van ez amúgy a cégeknél. De azt akartam végül kihozni belőle, hogy egész egyszerűen nem áll érdekemben emiatt nekem se bevallani, hogy amúgy nincs mit csinálnom, vagy hogy elakadásom van. Lehet ezt is ráfogni a generációs különbségekre és meg-nem-értésre. Korábban, máshol is volt ez már. Mindent annyira lassan kell csinálni, amennyire csak lehet. Mert ha megcsinálok mindent minél hamarabb - akkor elfogy a munka és utána nincs mit csinálni és ha elfoglalom magam akkor megint az van, hogy hibásnak érezhetem magam, hogy miért nem a munkával foglalkozok. Így inkább nem csinálom most és kifogásokat keresek, hogy most éppen miért nem csinálom. És ez nem feltétlenül csak rám vonatkozik, mindenki más okból kifolyólag de azt látom körülöttem, hogy mindenki napi pár órát dolgozik csak aktívan. És ez jóval kevesebb mint a 8. Hogy mi miatt az változó. Nem jó az elosztás, a szervezés, mert munkafolyamatok torlódnak, én pl nem tudok még dolgokat megcsinálni, mert egyáltalán nem kaptam betanítást. És ezt most én jelezzem vissza, aki másfél hónapja van még csak itt? Hogy ez az egész szervezetfejlesztési szempontból kb minősíthetetlen? Vagy szépen csöndben meghunyászkodva tűröm és cinkostárs módjára beállok a megalkuvók sorába.

Igen, tudom most jöhetnek a rosszmájú megjegyzések, hogy miért nem tudok örülni neki, hogy nem kell olyan túl sok mindent csinálni a munkahelyemen és hogy ráérek bármi mással foglalkozni, van aki bezzeg megszakad és milyen hálátlan vagyok. De képzeld: ez nem jó. Nyilván velem van a probléma, és magam vagyok a saját nem jól létem okozója. Nyilván csak és kizárólag engem lehet okolni és nem a rendszert. Mert a rendszer szent és sérthetetlen. És senki más nem lehet a hibás, a bűnös csak és kizárólag az egyén. De ott tartottam ,hogy ez a tétlenség bármennyire is furán hangzik de nem jó. Nagyon nem. Utoljára hasonlókat a szakdolgozat írás közben éltem meg, ami az eddigi életem egyik ha nem a legmélyebb időszaka volt - önértékelési szempontból bizonyosan. Mert elképesztően sok frusztrációt okoz bennem, hogy haszontalannak és alkalmatlannak érzem magam. Még akkor is, ha ezt nem kéne, mert én belülről tudom hogy ez nem így van, de a visszajelzések alapján ezt kapom. Kapsz egy munkát, amiről fogggalmad sincs, hogyan kéne hozzákezdeni mert még sose csináltál ilyet és senki nem mondta el hogy ezzel mi a teendő és ha kérdezel mást akkor csak azt kapod visszajelzésként, hogy ezt neked már tudni kéne. És itt csatlakozik vissza a legelső témához: a segítőkészség, a támogató légkör. Nem az van, hogy együtt röhögünk a gyarlóságainkon és nyíltan lehetne vállalni, hogy ezt én bocs de nem tudom. Szintén masszív frusztráció érzést szül, a potenciál kihasználatlansága: én sokkal többre is képes lennék mint egész nap youtube videókat nézni miközben arra várok hogy az ügyfél válaszoljon. És kihasználhatnám az időmet hasznosan, de akkor megint az van hogy az értelmetlen szabályokba ütközök és nem legális pl elkezdeni egy online kurzust, mert akkor megint csak a bűntudat, hogy nem azzal foglalkozok amivel kéne. Plusz a kémprogramok. Megfigyelés, ellenőrzés, bizalmatlanság. És közben azt látom, hogy más igenis megoldott és olyasmivel foglalkozik amivel szeret és még meg is él belőle és ez megintcsak odavisz vissza hogy magamat okolhatom emiatt, hogy én mért nem vagyok képes ugyanezt megtenni. És az az érzésem hogy ezt az önmagam felé bizalmatlankodó

A gondolatsor végére kezd előttem is kikristályosodni: amitől jól érzem magam általában és itt hiányzik. Elfogadás, segítőkészség, egymás támogatása = kollektivitás. Kötetlen beszélgetések, közös élmények pl együtt ebédelés, csapatépítő alkalmak, őszinteség = jókedv. És az értelmetlenség, amit feljebb már sokszorosan fejtettem ki.

Nem tudom megmondani, hogy megoldaná-e a munkaundoromat, ha egy fiatalos munkahelyen dolgozhatnék, ahol jó eséllyel magamhoz közelebb állónak érezem a szellemiséget, a hozzáállást - és vélhetőleg az előbb említett dolgok nem így vagy egyáltalán nem jönnek ki. Unom már, hogy a munka eddig mindig csak szinonimája volt annak hogy szar de muszáj csinálni.

Yo! újra itt, vége a nyárnak, hűvös szelek járnak (JA NEM) és kicsit irdogálni akarok. Meg rá is érek, mert nincs ma bent a főni és kicsit unom színlelni a munkát. Ja igen, közben új munkahelyem van (megint), ez már a negyedik egy éven belül... nem annyira megy ez a beilleszkedés a kapitalista világba, megalkuvás és a rabszolgasors boldog eltűrése. Most itt éppen jó, de még csak másfél hónapja vagyok itt, kiderül lesz-e belőle fél év - eddigi tapasztalatok alapján kb az a válaszvonal. Kb mint a párkapcsolatok esetében. Itt se túl sok mindent kell/lehet csinálni, de legalább úgy tűnik itt békén hagynak és a kollégák is (amennyire lehet) normálisak. Na de erről majd később írok, ha már lesz normális viszonyítási alapom. Vannak fontosabb dolgok is az életemben (csak az van), mint a munka. Inkább mesélek izgibb dolgokról. Ugyanis azzal a lendülettel, hogy elindult az őszi szezon (HELLO szeptember), elindulnak a táncos tanfolyamok is - és bizony járni fogunk az AK-ba együtt a Szerelmemmel! :) Nagy-nagy várakozások vannak bennem, jó lesz nagyon ezt már megmondhatom előre is. A legjobb az egészben, hogy Alapképzés ellenére mégiscsak Dusi fogja tartani - ami duplán király. Mert így elkerülhetem a találkozásokat Bubival - ha nem is teljes mértékben, de azért tuti kevesebbszer mintha ő tartaná az órát. Kincső sem indul ellenszélben az AK-s pályája első lépéseinél - ami szintén nem hátrány. És!! Ami a legjobb az egészben, hogy tanulhatok Dusitól. Amúgy is régóta szemezek ezzel a lehetőséggel, tavaly azért kezdtem inkább Endihez járni mert Dusi órái nekem túl technikásak, de amúgy a stílusa nagggyon tetszik és szerintem testhezálló is. A srác karaktere is elég meggyőző, jó lelkű, kicsit egyszerű és halál laza az emberünk, mindig jó hangulatban telnek az órák nála. Amit nagyon bírok még benne, hogy erősen van egy kísérletező szellem benne. Fejébe vesz egy-egy stílust és belemélyed - szabadidejében. Afro, House, Locking - ezek voltak eddig és zseniális látni hogyan olvasztja be az elemeket a saját mozgásába. Hozzáad egy kis zamatot, másságot az egész lényéhez. ÉS! ha lehet ezt még fokozni :D ha minden igaz és úgy lesz ahogy állítja, akkor a következő kísérleti stílus a break lesz! :O mekkora királyság lesz tőle/vele tanulni egy kis break-et. Izgi lesz. Meg hát a lényeg az egészben, hogy Kincsővel együtt :3 jó lesz jó lesz, alig várom. Jövő héten indul a buli.

Edzés fronton is alakulnak a dolgok, rendszeresen járok megint tornázni és újabban kondizni is, mert a céges kedvezmény miatt nagyon megéri - és mivel lehet plusz embert hozni, így ebből is közös programot csináltunk. Meg is látszik, kicombosodtam a nadrágjaim egy jelentős részét, pár pólóm is kezd kifejezetten kényelemtelenül szűk lenni, a mérleg is 78 kilót mutat (fákje) és amikor mutattam egy félmeztelen képet Gerdának a nyaralásról, azt reagálta rá: "de kibasztad magad". Na azért ettől távol vagyok még, de szerencsére tényleg látszik rajtam hogy jobb formában vagyok. Érződik is a mindennapjaimon hogy a rendszeres testmozgás miatt kiegyensúlyozottabb és stabilabb vagyok. Kincsőt is egyre könnyebben tudom felkapni :3 Ideális kiindulási állapot, már csak tartani kell a szintet esetleg szép fokozatosan hozzápakolni apróságokat még. Itt elsősorban a nyújtásra gondolok, meg a tartásjavító gyakorlatokra. De az nagyon király, hogy a dolgok elindultak, régen tudom hogy sokat írtam és vágyakoztam erre az állapotra. 

Amiről mindenképp' említést kell még tegyek, mert nagggyon király dolog az életemben jelenleg: egy fantasztikus könyv. Idén még csak jó könyveket olvastam, vagyis mindegyiket tudtam élvezni és tanulságokat elmenteni belőle. Az aktuális könyv egy olvasmányos történelem könyv, ami nem kevesebbre vállalkozott mint az emberiség történelmét bemutatni. Tanulságos, szemléletformáló és végtelenül szórakoztató. Igazán élvezetesen képes megfogalmazni kőkemény igazságokat és felkavaró, megdöbbentő tényeket az emberiség távolról sem fényes múltjáról. Jobban leköt, mint bármelyik sorozat és alig várom a nap  végét, hogy az alvás előtti órákban még pár oldalt olvashassak ismét belőle. A non plus ultra benne, hogy általában Kincsőnek olvasom fel hangosan a történeteket és így közösen hüledezünk és tanulunk az emberiség titokzatos múltjáról. Nagyszerű családi program nap végi levezetésként :)
Már eltelt jó pár óra mire ideértem, szétesett a figyelmem, nem tudom pontosan mit is akartam az elején írni :D de a lényeg, hogy írtam: kicsit, fontosakat, apróságokat, életszagút. Folytköv. cső

Hey yo! Simán csak mesélni akarok kicsit az életemről. Mindenféle ámítás nélkül. Most éppen ráérek mesélni mizu velem, csak mert unom a banánt a munkában és hasznos dolgokka mint pl tanulással sem akarok/tudok most foglalkozni. Meg mert csak régen írtam és mért ne :D nem akarom összeszedni a gondolataimat, simán csak kiengedem magamból, hadd szóljon mindenféle rendezési elv és struktúúúra nélkül. Ami legelőször eszembe jut, hogy mennnnyire de übernagyon boldog vagyok ez a lány mellett. Hát ez valami eszméletlen. Tényleg nagyon jó vele. És nem csak úgy felszínesen, hanem úgy igazán. Meg tudunk beszélni mindent, irtózatosan jók vele az átlag hétköznapok és a különleges események szintúgy. Megélünk együtt mélységeket és magasságokat, tudunk beszélni mindenről - detényleg mindenről - és olyan.. kerek vele így a világom. Tökéletesen kiegészít, lenyugtat vagy éppen elgondolkodtat és inspirál. Kívánni se lehetne jobbat. Nagyon szeretem őt és abszolút fenntartható kapcsolatunk van. Szeretném, hogy minél tovább az életem aktív részese lehessen és azon munkálkodunk, együtt és külön külön is hogy ez megvalósulhasson.Írhatnék még rengetegsok nyáladzást és mind igaz is lenne: de a lényeg, hogy megtaláltam Őt. Végre, és sunshine happiness - minden nap!

Azt viszont tudjuk, hogy a lélek nyughatatlan, az agyad megoldandó problémákra szomjazik folyton, szóval van most más az életemben ami feszültséget okoz. Munka. Hivatás? Mennyire szabad és mennyire kell komolyan venni a munkát? Mondanám, hogy semennyire, de ez láthatólag engem is frusztál hosszútávon. Vagy csak bemesélem magamnak, ezt most még én magas se tudom pontosan melyik az igaz. Mert én aztán ollllyan boldogan és teljességgel szarok bele ebbe az egészbe, hogy még! Pláne azóta, hogy Dóri elküldte az év cikkjét, ami messze a legnagyobb hatással volt rám már hossszú hosszú ideje. (link: https://tldr.444.hu/2019/04/02/a-munkank-lett-az-eletunk-es-ebbe-halunk-bele) Kötelező olvasmányként vezetném be!

Közben elkalandoztam kicsit és pár órával később folytatom innen a gondolatsort. Így megy ez, éljen soká a #ygen. Szóval munka, vagyis jelenleg inkább a kérdés, hogy hogyan lehetne elkerülni. Nem tudom rá a választ, sokat vetyengek ezen mostanság, hogy merre legyen a továbbiakban, élevezzem-e vagy inkább mennél jobban próbáljam kivonni magam az egészből. Jelenleg az tűnik a legésszerűbb megoldásnak, hogy kitanulok egy keresett menő szakmát - pl data scientist - amivel jól lehet keresni és szabadúszóként vagy félállásban bőven eleget tudok keresni ahhoz, hogy az időm másik felében valami teljesen mással tudjak foglalkozni: valamilyen formában mozgással. Táncolással lehetne többet foglalkoznom, gyakorolni, edzeni, erősíteni ahhoz hogy később akár ez legyen/lehessen az egész életem. Ha éppen ezt akarom majd. Gondolkodtam már ratja sokszor, milyen lenne ha edző lennék. Vagy simán csak hogy elérhessem az álmaimat és szuperhős lehessek, olyan képességekkel amit egy földi halandó képtelen megcsinálni. Vagy egy rééégóta dédelgetett álom valóra válása: bringafutárkodás. Lehet őrültség, de én akkor is akarom. Mindegy, lényeg hogy idő kell és ezt az irodai munka egyáltalán nem teszi lehetővé, ki is van a faszom tőle rendsen.

Az a dilemmám, hogy túl sok mindent akarok csinálni most sem enyhült, max változott hogy mik közül nem tudok/akarok választani, bár egyre ritkábban és kevésbé szélsőségesen változik az érdeklődésem. Amik jelenleg lefoglalnak: talajtorna/akrobatika, break/hiphop tánc és ehhez erőnlét + kidolgozott test, siklóernyőzés, szörfözés, slackline. A sorrend kb lefedi a prioritást is.
Ami még újdonság, hogy megjelent a fejemben egy kósza gondolat ami azóta is egyre többször és élénkebben jelenik meg a képzeletemben: mi az amivel IGAZÁN szívesen foglalkozok + kihívás is van benne + megoldaná a munkapara dolgokat. És ezen a gondolatsoron végigvezetve jutottam el oda, hogy mennnnyire de überfaszakirály lenne ha kiköltöznénk egy önfenntartó tanyára és alpaka farmunk lenne. Lehet most röhögsz, de én komolyan mondom. Már elkezdtem pár lépést megtenni az ügy érdekében: kutatást végezni. Neten és élőben is megnézni hogyan is alakulnak az alpaka tenyésztők mindennapjai.Szóval elképzelés az van, egyszer talán írok arról is, hogy miért is tűnik ennyire vonzónak. Mára ennyit, léptem, csá

Masszív nosztalgia. Bármilyen utókozmetikázás nélkül íme hát a két évvel korábbi önmagam papírra (klaviatúrára) vetett gondolatfoszlányai. Tanulságos látni miben és mennyit változtam azóta és mi mindent sikerült megvalósítani :)

Mindig afelé mozdulj, amerre a legnehezebb.

Attól tanulsz a legtöbbet, ami kihívást jelent. Nekem ez volt az állandóság.

Még most is az, nem tudok teljesen lemondani a változás utáni vágyamról.

De nagyon sokat mérséklődött.

Az elmúlt időszak azt tanította meg nekem, hogyan lehet megtalálni az élvezetet az állandóságban.

Előtte 3 éven keresztül minden évben elköltöztem, új közösségeket/barátokat kerestem folyamatosan, a csajokat havonta cserélgettem, rengeteg hobbim volt. De minden csak kicsit. Felszínesen, magától értetődően mert az idő az sajnos korlátos és nem fér egyszerűen bele minden mélységében. De nem is akartam. Pont elég volt, ezt imádtam, hogy pörög hogy nyüzsög hogy zajlik minden és én csak habszolom.

Ehhez képest az elmúlt 4 év egészen más irányt vett. Bebizonyítottam magamnak, hogy igenis képes vagyok Valaki mellett huzamosabb ideig maradni, kötődni.

Megdöbbenéssel érzékeltem magamon mennyit adtam le az igényességből. A költözéshez pakolás során kezembe kerültek az egyetemi jegyzetek. Magas szintű matematika, neurobiológia, élettudományok tömege, és izgalmas tantárgyak amik ezeket kötik össze. Tudok én, ha akarok. Értek ezekhez a komplex rendszerekhez, ha nem is lexika szintjén, mégis kezdtem elhitetni magammal hogy nekem ez túl magas.

(ezt a gondolatot jó lett volna tovább vinni, nem tudom mit akartam mondani ezzel. Kár érte)

Az új irány: a minőség a mennyiség helyett. Nem csak vaktában lődözni mindenfelé és meglovagolni szerencsevadászként a lehetőségeket, hanem tudatosabb tervezéssel, magasabb elvárásokkal és az ehhez szükséges önmagamba vetett hittel állni a dolgokhoz. Egy szép és intelligens barátnő, egy szakmailag kihívást jelentő és mégis élvezetes munka, tartós és igazi baráti kapcsolatok. Ezekre fogok törekedni. Akár itthon, akár egy külföldre költözés formájában.

Miért mindig akkor jut eszembe, hogy blogolni kéne megint amikor nagy a baj?

Amikor már odáig jutottam el (megint), hogy elbőgöm magam valami kapcsán.

Fuldokolva kapkodok minden motivációs morzsa után, és veszettül keresem az indokokat, hogy miért ne álljak fel és hagyjam itt ezt az egészet. Amikor már azon gondolkodok, hogy mennyivel jobb lenne otthon mosogatni, mert akkor bizony legalább minimális hasznom lehetne. Valami történne; nem úgy mint itt, hogy a 4 napos munkahétből kettő teljes semmittevéssel telt és a másik kettőben sem csináltam effektíve nagyon semmit és max 2óra nettő, tényleges munkavégzés volt.

Nem tudom lefárasztani magam intellektuálisan és szociálisan ezen a helyen. Hiányoznak az inspiratív emberek, akikre fel tudok nézni, akiket tudok tisztelni szakmailag és emberileg egyaránt. Hiányzik, hogy egy olyan munkahelyen dolgozhassak ahol úgy érzem: megbecsülnek, ki tudom használni a képességeimet/erőforrásaimat és tudok fejlődni. Mind magam, mind a cég: a közös jó érdekében. Hiányzik, hogy egy olyan munkahelyen dolgozhassak aminek a hitvallásával és víziójával azonosulni tudok. És olyan emberekkel vagyok körülvéve, akik szintén ebben a lángban égnek. Emiatt úgy érezhetem: sorstársakkal vagyok körülvéve és együtt dolgozunk. Egymásnak segítve, a siker közös érdek. Nem úgy, ahogy itt mennek a dolgok. Felelősség hárítás - a vállalás helyett. Elvárás, a segítés helyett - aminek igenis része az emberi vonal: a kedvesség, a támogató légkör. Mert a fokhegyről odavetett válasz a remegő kérdésre, a meg nem válaszolt email-ek és a köszönés nélküli chat ablakok nem azt mutatják, amit mond: hogy szívesen segít.

Fursztrációm gyökere, hogy nincsenek keretek.

Gyűlölöm, hogy nem én osztom be az időmet. A munkavégzés helyét. A munkatempóját. A kikapcsolódási és megoldási lehetőségek nem rajtam múlnak. Nem tudom megtartani a motivációmat így, hogy másoktól függ a sikerességem, a hasznosságom és a megélhetésem. A legjobb amit tenni tudok, hogy beletörődök és leszarom, sőt esetleg ki tudom élvezni, hogy "nem kell csináljak semmit". De ez nem tesz boldoggá. Szeretnék alkotni. Szeretnék hozzátenni ahhoz, hogy a világ egy jobb hely legyen. Szeretném, hogy értelme legyen annak az eltöltött időnek, amit munka néven emlegetünk.

Alapvető munka keretek nem lettek letisztázva: kinek és milyen szintű felelősséggel tartozok. Ki mondja meg, hogy a) mi b) mikor a feladatom. Meddig tart az én hatásköröm? Milyen feladatot utasíthatok már vissza és milyen következménnyel? Mi történik akkor, ha átlépem a határokat? Munkaidőben, felelősségi körben. Problémákat kinek eszkalálhatok?

Úgy érzem leszarnak. Nem tisztelnek, mégpedig ezt sok-sok formában érzékelem:

Betanítás nélkül tesznek felém elvárásokat. Megszabott határidő nélkül sokszor, de "miért nincs már kész?" Levelet írok, amire nem válaszolnak. Hetek alatt se.

Olyan embertől kapok feladatot, aki nem a felettesem, olyan jellegűt amihez se nem értek, se nincs benne a munkaköri leírásban - még hírből se. Pl fordítsak le angolra egy magyar nyelvű formanyomtatványt. Vagy PS script írása - annak ellenére, hogy az interjún direkt beszéltünk róla: kódot ÍRNI nem kell, max olvasni.

A munkához szükséges információkat nem adják át maguktól, csak ha valami kapcsán kiderül és rákérdezek. Emiatt sokszor feleslegessé válik a nyomozásom, kérdezősködésem, mert a tudás már megvan, csak hozzám nem jutott el.

Pedig és nagyon is jól tudom, hogy rengeteg erőforrással rendelkezek. Kb lehetetlen lefárasztani. Proaktív és tettrekész vagyok, az átlag feletti a felelősségvállalási késztetésem és az ember kiismerő-, és helyzet felismerő képességem. Lelkes vagyok és tudok másokat is fellelkesíteni. Életvidám, szellemes vagyok és ez ragadós. Sok barátom van és az az általános visszajelzés hogy szerethető vagyok. Igenis szeretek dolgozni, és tudok is megfeszített tempóban haladni, fáradhatatlanul megoldás után kutatni, akadályt nem ismerve problémákat megoldani, kontaktálni 3 nyelven, megérteni szakmailag 3 totál különböző szakma képviselőit.

Tudom, hogy jó vagyok. Értékes. Mind emberileg, mint munkaügyben. És mégis szenvedek itt. Mert nem tiszták a keretek.Vagyis, hogy inkább nincsenek. És lehetőséget se kapok rá, hogy a) megteremtsem b) letisztázzam őket az illetékesekkel.

Mit keresek itt egyáltalán?

Azért faramuci a helyzet, mert ez nem az a hely, ahova én felvételiztem. Aminek a kultúrája, a hangulata, a kollegális légköre megtetszett.

Nem az az ember a vezetőm, akinél felvételiztem. Utoljára az interjúmon beszélgettünk, ami nonszensz (két hónapja volt). Elméletileg hozzá tartozom szervezetileg, gyakorlatilag egy másik csapat asztalánál ülök és tőle kapok feladatokat, elvárásokat. Pedig az időmet se neki kell riportálni.

Nem ebben az irodában kéne dolgoznom. Az intejú során azt ígérték van lehetőség a nearshore munkavégzésre: az albérlethez kb 10 percnyire lévő irodából. A mostani szocreál, szándékosan leárnyékolt ultrafos 40 percnyire lévő iroda helyett. És hogy ismételjem magam: amikor megkérdezem, hogy van-e lehetőség távoli hozzáférésre - nincs válasz. Megintcsak.

Amit megbeszéltünk se úgy jött ki végül. Kicsit én is eltoltam az interjún, hogy keveset kértem, de Kincsővel sokszorosan megrágtuk már miért. De attól még zavar. Picit úgy érzem, nem voltak túlzottan korrektek velem, mind a szerződés legfontosabb részének nem említése kapcsán, mind pedig a fizetésem kapcsán.

Mert ha nem kéne itt ekkor és ennyiért megrohadnom, akkor amúgy haladhatnék mással is.

Nem tudom mit csinálnék amúgy. Mert most jutok el odáig, hogy egyáltalán miért kezdtem el ezt az egészet írni.

De ez majd legközelebbre marad. Vagy akkor se, mert az ihlet addigra elszáll. Nem tudom még, majd kiderül. De ezt most jól esett leírni.

Ciao tutti - vagyis üdv mindenkinek!

Egy jó félévre eltűntem - de higyjétek el nekem jó okom volt rá.

Munkahelyváltás - kétszer is, költözés - szintén kétszer,

de ami minden történésnek az eredője, hogy megtaláltam a Nagy Őt.

Életem szerelmét, a Nőt, akivel hátralévő életemet akarom eltölteni.

Leendő gyermekeim anyját, boldogságom forrását és a Társat, aki mellett otthonra és békére találtam. Eltűnésemnek oka az, hogy minden lehetséges időmet Vele töltöm

és emiatt a jövőben egyre-egyre kevesebb időt szándékozok tölteni a virtuális térben és

minél többet az Ő társaságában.

Visszatérésemnek oka, hogy megint lett munkám és hát… ráérek. Van, ami nem változik.

Az elmúlt félévben sem szerettem meg jobban a munka világát és egyre inkább világosodik előttem,

hogy mindaddig ez így is marad amíg napi 8 órában kell ülni egy helyben,

egy valamilyen (tökmindegy mennyire is menő) irodában. Csabinak igaza volt: "Döme neked a munkahellyel csak két bajod van; hogy munka és hogy hely."

De! Van haditerv, hogyan fog tudni ez majd idővel változni, meg hát amúgy is: ez csak munka.

A legfontosabb, hogy legyen szeretet és egészség. Az pedig bőőőven van mostanában - hála Kincsőnek :)

Most csak be akartam jelentkezni, hogy még élek

és elmesélni mire fel voltam ilyen sokáig oda.

Rövidesen írok majd részletesebben róla / rólunk, a kis életünkről,

hogyan alakult az idővel és változik azóta a helyzet.

De előre mondom: csak jót fogok tudni mesélni

píszáut

csak egy rövidke poszt, muszáj kiírnom magamból. Holnap lesz az utolsó munkanapom a mostani munkahelyemen. És nagyon izgulok. Ez volt az első teljes állásom, és bár nem szerettem sose igazán mert nem egy nekem való munka. De most!! Előre ifjúság, vár ránk a világ megváltás. Átgaloppozok a biotechnológia világába és már nagggyon várom. Sok sok sok lehetőség, kaland és teljesítési vágy - ezek dübörögnek most bennem. Új szezon, új élet! 
HAJRÁÁÁ

írok most is valamit. úgy tűnik havonta kb egyszer jutok el idáig, hogy ömlegjek egyet az aktuális helyzetemről. mondjuk az elmúlt két hétben épphogy' csak net közelben voltam. Sok sok minden történt velem mostanában, az első és legfontosabb változás, hogy lesz új munkahelyem :) a ThermoFischer-nél kaptam állást, jobb pénzért mint most, angolul és olaszul kell majd intéznem a beérkező megrendeléseket. Első hallásra adminisztratív munkának tűnik, de sokkal több potenciál van ebben a lehetőségben. Nyelvtudás fejlesztése, továbblépési lehetőség, sokkal menőbb és jobb helyen lévő iroda - s habár még szakmailag nem is pont ott fogok tartani ezzel, mint elképzelném, de most várom mint óvodás a karácsonyt. Létszükséglet, hogy valami új inger érjen, valami olyasmibe kezdjek amit még sosem csináltam korábban. A Kalandort nem tudom lecsendesíteni magamban, amit tehetek, hogy átcsatornázom odailőbb helyekre ezt az erős késztetést. Challange-eltem magam szándékosan 2018-ban mennyire tudok megmaradni a seggemen: pl nem utaztam és választottam új hobbit, vagy éppen költöztem el mint eddig kb közel minden évben az egyetemi évek alatt.A csajokkal nem tudok mit csinálni, azok a gyengéim és nem tudok betelni Velük, lejjebb adni abból a vágyamból hogy minél többőjüknek adhassak. Örömet, szeretet, törődést, érintést és persze kapjak vissza tőlük ugyanezt. Bár egyre inkább érzem magamban, hogy már tudnék elköteleződni Valaki mellett. Vágyok arra, hogy egy társlélekkel megosszhassam az életem, letehessem nála a terheim és segíthessem az övéi cipelését. Beszélgetni végtelen hosszúkat - mindenről és semmiről; egymáshoz csiszolódni, családba bevonódni, időt tölteni és tervezni. De most már tényleg komolyan. Persze nem akarok rágörcsölni, majd minden szépen alakul,de mostmár talán elmondhatom hogy kitomboltam magam és nem úgy vágyok a friss húsra, mint pár éve még. Kezd beállni a szűrőm, hogy akivel nem tudom elképzelni hosszútávon az életem azzal nem kezdek bele semmi komolyba. Ezt néha nehéz kivitelezni, hogy hogyan kapjam meg amit szeretnék de mégse kelljen belebonyolódni egy hónapnál hosszabban a dolgokba. De szerencsére mindig akad pozitív ellenpélda, és van akivel ezt meg lehet szépen és értelmesen beszélni is. 
Milyen meglepő, hogy bármiről kezdek mesélni a végén úgyis a csajoknál lyukadok ki!? 
Kicsit akarok még elmélkedni a melóhely váltásról, az új kihívásokról amik várnak rám, mert mostanában sokat vacillálok ezen. Hogy milyen lesz, hogyan fogok tudni teljesíteni mert mégiscsak lesz 3 hónap próbaidő. Tudom,  hogy nem kéne aggódni mert hát ügyes gyerek és jó munkaerő vagyok én (ha van motiváció legalábbis). És persze érdekel kikkel fogok együtt dolgozni, hogyan fogok kijönni az új kollégákkal, jó eséllyel sok nő is fog ott dolgozni - ami persze izgalmas és egyben veszélyes is. Az elvégzednő feladat vajon intellektuálisan kielégítő lesz-e és valóban megvan-e az általm elképzelt továbblépési jó lehetőség a cégen belül.
Ehhez kapcsolódóan az a gondolatsor villog még az agyamban, hogy igazából ez most egy nagy váltópont. Vége a gyerekkornak. Az előző munka még az egyetemi évek jött és sosem gondoltam komolyan. Csak egy újabb elvégzendő feladat amiért pénzt kapok, hogy túléljek. De ezt most szeretném másként felfogni. Simán el tudom képzelni, hogy még sok sok évvel később is a ThF színeiben játszom. A víziójuk elég világos és maximálisan tudok vele azonosulni. Ez már nem csak munka, ebből könnyűszerrel lehet hivatás. Szeretnék jól teljesíteni, és ha hallgatok Galambos Márton főszerkesztő úr szavaira, akkor ennek a titka: hogy "legyél az, akire mindig lehet számítani". Igyekszem ezt az elvet, mint vezérfonalat követve kiépíteni a reputációm az új helyen. És kicsit lejjebb adni abból, hogy "ez csak munka", mert itt akár többről is lehet szó - az általam elképzelt szentimentális valóságban legalábbis. Jó lesz új dolgokat tanulni, új helyzeteket megoldani, új emberekkel kapcsolatba lépni, újrakezdeni mindent a legelejéről. Amik megmaradnak a háttérben, mint biztos pontok: a barátaim, a régiúj szenvedélyem a tánc és természetesen a családom. Tökéletes időzítés, hogy az életem más területeit is rendbe szedjem kicsit, pl pénzügyileg, motivációs szempontból és párkapcsolatilag is. El akarok kezdeni felhalmozni egy kis tartalékot, illetve spórolni valami járműre+jogsira és/vagy utazásra.
Elérkezett a pillanat egy nagy bejelentéshez: a harmincadik születésnapomat Hawaii-on akarom ünnepelni. Szerintem reális egy célkitűzés és kellőképpen motiváló is ahhoz, hogy komolyan vegyem. Bakancslistás hely és kell hogy legyen valami amire vágyok és csak évek múlva jöhet el. Ez korábban mindig megvolt: érettségi, diploma, vagy akár egy közös nyaralás terve az aktuális partnerrel. Ezeket az élet már nem adja magától, nekem kell kitalálni és kreálni ehhez hasonló vágyálmokat. Szóval készülj Amerika, készülj Csendes óceán, készülj szörfdeszka - mert nemsokára jövök :) 

Végre rávettem magam, szóval megint itt. Magamon vizsgálódva meg kell állapítsam: visszatart az a magam felé támasztott nyomáskényszer (és most nem érdekel hogy ennek a mondatnak így van-e értelme), hogy mindent leírjak. Ami tényleg sok lenne, és ez csomó időt és némi összeszedettséget igényelne tőlem. És ezt már megfigyeltem magamon, hogy ami nagy és megbecsülhetetelenül sok időt vehet igénybe abba inkább bele se kezdek. De most, hogy ezt beismertem és leírtam sokat könnyített. Nem tudom kinek akarnék megfelelni, mert tök hülyeség szóval igyekszem levetkőzni ezt a felesleges maximalitást. Inkább csak írok ami éppen jön.

Pl a tegnapi napom egészen érdekesen alakult. Úgy kezdődött, hogy Vicával aludtam és a közös lustálkodós ébredést meg sem várva már korábban eljöttem tőle, mert állásinterjúra kellett mennem. Na ácsi :D ez a mondat több helyen is magyarázatot igényel. Ki az a Vica? A csaj akivel mostanában relatíve sok időt töltünk együtt, kavarunk, nála alszok, vigyázok néha a kutyájára, stb. Nem régi a dolog, két hete tart kb és egyre inkább kezd arra hajazni, mintha együtt lennénk. Van egy nagy bökkenő vele, ezzel az egész helyzettel. Egy örökérvényű csajozási alapszabályt szegtem meg vele: házinyúlra nem lövünk. Mert ő bizony a kollégám… A helyzet összes előnyével és árnyoldalával. Nem vállalhatjuk egymást, mert széjjel szivatnának miatta. Észszerűbb ezt inkognitóban tartani a lelki béke megtartása és pletykák elkerülése érdekében. Ez magával hozza azt az izgalmat is, hogy hogyan engedjünk mégis ennek a tiltott szenvedélynek. Mosdó eléterében, liftezés közben lopott csókok, titkolt kézsimítások és elharapott ajkak a folyosón váltott pillantásoknál. Kettőnkön kívül alig pár ember tudja és ő diszkréciójukra lehet is számítani, remélhetőleg minél tovább fenn is marad ez az állapot. Mivel nagyon az elején vagyunk még, így inkább csak az izgalmakkal teli öröm van meg. Másik nagy előny kettőnk viszonyában, hogy egymástól 3 saroknyira lakunk. Sőt, neki "saját lakása" van és anyukája a lakótársa aki a nyári szünetben egyáltalán nincs fent Pesten, így van egy tágas lakás ahol egyedül lakik. Bocs, a kutyájával: Kittyke, a westie. Még szoknom kell a jelenlétét..

Ja igen és azt még elfelejtettem mondani, hogy 32 éves.. Nem értem miért vonzom az idősebb nőket, de tény hogy én is jobban kijövök velük mint 18-20 évesekkel. Nagyon is kapóra jön, hogy közel lakunk mert így tudunk találkozni. A meló edzés miatt reggel 9től este 9ig nekem kötött programom van és utána elég fáradt tud lenni az emberfia. De az, hogy edzés és vacsora után átmegyek hozzá 10körül, beszélgetünk, szeretkezünk és együtt alszunk - ez így bőven jó és kivitelezhető heti több alkalommal is. Emiatt most relatíve kevés időt töltök otthon, mert inkább nála dekkolok. De fogjuk ezt is a kezdeti lelkes időszakra.  Aki már ismer kicsit most tuti meglepődik, hogyan lehet az hogy nem vagyok fülig belezúgva ebbe a lányba/helyzetbe már most és magamhoz képest kicsit szokatlan módon mégis a földön tudok maradni!? A válasz erre, hogy nem egy túlzottan szemrevaló menyecske. Illetve én is azért kerültem vele ilyen könnyen kapcsolatba mert könnyen kapható. Nicsenek vele komoly szándékaim, pláne miután megtudtam hogy ez a tulajdonsága hamar lejön másnak is, ennek köszönhetően több mint ötven faszival feküdt már le. Nem tudnék egy ilyen nőt feleségül venni. Vagy valami komoly ellenértéknek kéne legyen benne, hogy meggyőzzem magam róla hogy mégsem ez számít. De itt most egyik eset sem kerül szóba - ezért vannak az erős fenntartásaim. Élvezzük egymás társaságát, de érzelmi kötődés bennem nem hiszem hogy ki tudna alakulni. Operatív szinten sok szempontból olyan, mintha a barátnőm lenne és mégis semmi közünk nincs egymáshoz kb. Nem ismerjük egymás személyiségét úgy igazán és mélyen, de erős törekvés sincs rá hogy ez megváltozzon. Jól van ez így!
Ha már a csajoknál tartunk volt még nemrégiben egy sztorim egy másik kislánnyal, Kazettával. A Pride-on keveredtünk egymáshoz, másnapra elhívtam randizni és még kétszer találkoztunk a napokban, ami kifejezetten kellemesre sikeredett. Halál jófej, értelmes, kedves leányzó, nagyban átfedő érdeklődési körrel és mégis - izgalmakat biztosító különbözőségekkel. Egy kicsit megerőszakolás volt részemről, mert tényleg jó arc de szegényke megint csak nem a legszebb teremtés. Lehet én vagyok már ennyire válogatós (na jó, talán mégse mondanám ezt :D ). Vagy pont hogy nem, mert minden adódó kicsit is alkalmas lehetőségre rárepülök kb válogatás nélkül. Nem tudom valaha is vége lesz-e ennek. Na, de a lényeg, hogy aztán lelkifurka nélkül letudtam koptatni, mert ő mondta be az unalmasat végül :D én egy kicsit megjátszottam a csalódottat (túlzásokba nem estem) de közben örültem, hogy kvázni erkölcsi nyertesként jövök ki a sztoriból mert hát mégiscsak ő mondata ki a nemet. Mintha lenne bármilyen jelentősége, de talán mégis valahol számít - ott legalábbis biztosan, hogy nem kell gonosznak éreznem magam és magyarázkodni hazug indokokkal miért is nem akarok vele összejönni. Olyat csak nem mondok én se lányoknak, hogy bocs, csúnya vagy. Ennyire még én se vagyok tirpák. Az ő indoklása az volt, hogy bármennyire is szeretett volna de nem tudott bevonódni. Nem érzett irántam többet mint bármelyik fiúbarátja iránt. Mármint szexuális vonzalom terén. Amit nem értek, kicsit fáj is ezzel szembesülni hogy létezik olyan nő a Földön akinek nem vagyok vonzó. Teljesen irreális elvárás, én is tisztában vagyok vele és tudom is helyén kezelni. Nem mondanám, hogy megviselt az elválás (nem szakítás, mert nem voltunk együtt, 3 randi az még lófütty) és azóta nem is nyomaszt az a gondolat ami nagyon nem ment: hogy ha összejönnénk és tényleg komolyra fordulnának, hogy leélni vele az életem. Mert igenis be kell vallanom, hogy bármilyen nőügy esetében ez már eszembe jut az elsők között. Valahol persze élvezem ezt a kujon létet de valahol már unom is kicsit. El tudnám már képzelni hogy lenyugodjak valakivel. De a jelenlegi helyzetek egyértelműen mutatják, hogy szép lánynak kell lennie :D máskülönben nem fog menni. Ami még tanulságos volt önmagam számára ebben a történetben, hogy vissza tudtam fogni magam. Nem írogattam rá és nyomultam idegesítő módon, túlzásokba esve. Még akkor se, ha ezt éreztem volna magamban helyénvalónak. De kivártam, türelmet erőltettem magamra és szerencsére azt a visszajelzést kaptam hogy ezt jól is tettem és jó, hogy így tettem. Most mindenzt eredménytől függetlenül. Régebben többször is előfordult

Jó, akkor folytatom mert van még két másik nőtéma. Zs. akivel egy haverinám szülinapi bulijában ismerkedtem meg és picit dumáltunk a helyszínen, utána chat-en többet, találkoztunk múlt héten (kimentem miatta Hűvösvölgyig…) de kb semmi se történik. Beszélgetünk felszínes, uncsi témákról. Semmi szikra, semmi szenvedély vagy mélyreható lelkizés/megnyílás. Pedig ő aztán igazán csinike már, ő is idősebb (elmúlt 30) csak hát ő egy kicsit. Hogy is fogalmazzak szépen. Egyszerű ember. Nem mondanám, hogy buta, azt véletlenül se, mert nagyon is megvan a magához való esze. Inkább mondom ezt az érdeklődési körére, az ízlésére, a barátaival eltöltött időre: aktuális fociVB, sörözés minden héten, disco zene és semmi kifinomultság, semmi Valódi érték. Az én nézőpontom szerint legalábbis. Szóval nekem beszélgetni vele, sőt inkább úgy mondom fenntartani a beszélgetést az kicsit megterhelő volt. És az egész találkozónak olyan hangulata volt, mint egy haveri találkozó, távolról sem mint egy randi. Szóval ezek miatt főleg le lett építve, volt egy kis chatelős összezörrenésünk, amit ő nem ért, én meg az ő hozzáállását nem értem - de ez talán már mindegy is. Legközelebb amúgy is kb szeptemberben tudtunk volna találkozni.
És most kicsit rosszul érzem magam miatta, hogy mindenkiben csak azt találom meg, azt taglalom hogy "miért nem", mi a kifogásom ellene. De most ez a merítés nem tűnt olyan sikeresnek. Lehet még mindig G. átka ül rajtam? Lényegében azóta nem volt igazi, értelmes és kielégítő kapcsolatom mióta szakítottunk. Két és fél éve. Néha napján felsejlik bennem az a rémkép, hogy lehet már soha nem is lesz, A Lehetőségemet elbasztam és bűnhődésként megalkuvásban kell majd leélnem az életem. Igazából mindezt én se hiszem el, csak átsuhan néha az agyamon, amikor felteszem magamnak a kérdést, hogy vajon miért nem találok valami rendes csajt már végre magamnak.

A negyedik sztori M.-ról szól, ő jelenti a jelenlegi álmodozásaimnak a személyét. Mindig kell hogy valaki legyen akiért lelkesedni, rajongani tudok. Legjobb esetben ez ugye a barátnőm, de hát így ennek híján valakit találok magamnak mindig. Kicsit hátrányos ez a helyzet is azt tekintve, hogy szintén kolléganőm. És szerintem nem is tud/érzékel semmit az iránta érzett rajongásomból és hogy egyáltalán tetszik nekem (pedig még mennyire hogy). Nagyon keveset beszélgettünk eddig (sajnos) és gőzerőkkel dolgozok rajta, hogy ez változzon. Rettentően csinos és értelmes teremtés, és ha lehet hinni hogy Pinterest-en az ember olyan képeket válogat össze amik tetszenek neki (megtaláltam stalk-olás közben a profilját), akkor biztató közös pontok vannak az ízlésünkben/világról való elképzelésünkben. Finoman nőies, táncos alkata van, kíváncsi lennék mennyire feszes az izom és bőr a szoknyácskája alatt. Furán kedves mindig mindenkivel, így próbálom nem túlreagálni azt a mosolygós 10 perces érdeklődő beszélgetést ebéd közben aminek nemrégiben részese lehettem. Tudom, hogy általában ezek a sztorik nem jól végződnek: a hosszú napok, hetek alatt mindenféle dolgokat elképzelek az illetőről, hogy vajon milyen lehet és persze mindezt pozitív értelemben. És utána vagy csalódás élmény, amikor valóban megismerkedünk és kiderül hogy nem fenékig tejfel minden vele sem vagy pedig rávetítem ezeket a valóságtól elrugaszkodott elképzeléseimet. De a bizakodás persze az megvan mindig. A napokban beszélgetni fogunk majd, utána okosabb leszek. Remélhetőleg kiderül, hogy egyáltalán a lehetőség fenáll-e a lehetőség (tehát van-e csávója), van-e érdeklődés, tudunk-e értelmes/mélyebb témákról is beszélgetni. Még bármi lehet, de örülnék nagyon ha közelebb kerülhetnék hozzá. Miatta örömmel ejteném az összes többi futó szálat és koncentrálnék őrá teljes lényemmel. Amit még mindenképp' meg kell ejtenem, hogy a maga nemében rekord lenne számomra: bár egyáltalán nem látszik rajta, már 33 éves. Ennyivel idősebb csajjal még sosem kavartam :D még nem MILF kategória, de már benne van a korban. Remélem fogunk tudni erről is beszélni, hogy éli ezt meg és mennyire zavarja a korkülönbség. Összegezve izgatottan várom, hogy jobban megismerhessem - sok minden miatt.
Feloldozás lenne végre találni valakit

És ezek csak a nőügyek voltak. Hibádzik még a beszámoló arról, hogy mizu melófronton, de sebtiben: váltani szeretnék és van két ígéretes jelentkezésem is a csőben. Jövő héten kiderül lesz-e belőle ajánlat és ha igen mennyit adnának és hogy lesz-e végül munkahelyváltás. A gondolattal már régóta kacérkodok, hátha végre lesz is belőle valami. Munkához kapcsolódik még szintén, egy totál másik irány, a videóvágós dolog is, ami szintén megér egy misét, de ahhoz is jó lenne még egy-két dolgot megtudni (kaptam már kontaktokat csak meg kéne írni a leveleket), mielőtt bármibe is kezdenék vele. Mára ennyi eszmefuttatás bőven elég. Látod? :D ezért nehéz, mert egyetlen napomat is csak ilyen bőnyálúan tudom leírni és felsorolni még másik húsz témát mellé amiről kéne mesélnem. Pörög az élet, szó se róla

A sztori annyi, hogy van egy lány, aki jár szintén táncolni de csak nagyritkán látom/látjuk de múlt hét kedden volt megint az edzésen. Én már régebb óta kinéztem magamnak, olyan kis aranyos feje van meg hát elég kidolgozott de mégis nőiesen kerek alkata. Halálos kombináció... És valami totál random dologgal mentem oda hozzá dumálni (jól látom-e hogy az előttünk lévő zumbás csoportban nincs férfi) és elkezdtünk kicsit dumálni. Kiderült, hogy azért jár ritkán mert sepsiszentgyörgyi a lelkem, csak idejár pestre levelezőn egyetemre, szóval kb havi egyszer fordul meg a városban. A próbán baromkodtunk keveset, összenéztünk néha és az edzés után meg elkezdtük dumálni és tök jó volt az egész. :) Jól éreztem magam a társaságában, kölcsönösnek tűnt az első pillanattól fogva az érdeklődés, hirtelen megtaláltunk jópár közös beszédtémát, kellő nyíltság és őszinteség. Pont amire azt mondja az ember: nice match
Egy hirtelen ötlettől vezérelve még kimentünk a Duna partra is, tök jót beszélgettünk hosszú órákon keresztül, egyre közelebb kerültünk egymáshoz testileg-lelkileg és végül össze is kavartunk. Hajnali fél 5 volt mire hazaindultunk, a bringám csomagtartóján hazavittem, fogta a derekamat meg ilyesmi cukiságok. Tényleg tök szépen indult az egész.

Pénteken ment vissza, haza szentgyörgyre, addig minden nap együtt lógtunk. Másnap este nálam is aludt, az volt a terv hogy csak alszunk de hát no.. Úgy alakult, hogy végül le is feküdtünk egymással. Tényleg úgy tűnt tökélesen működik minden. Rengeteget beszélgettünk,  napközben kerestük egymást (jó vastad is lett kövi hónapban a tel.számlám), tök jól éreztük magunkat, megvolt az összhang morális és fizikális szinten is. Csodálatos 3 napot töltöttünk együtt, érzésre olyan volt, mintha évek együtt lennénk és most a héten megint találkoztunk pár napra. Pénteken kikísértem a buszhoz, felszállt rá és utána 10 napig egy büdös szót nem hallottam róla.

Még másnap szombat reggel írtam neki, hogy mizu milyen volt az utad, meg hogy este besézljünk majd.. ahogy szerintem ilyenkor kell. Fura volt hogy nem reagált semmit. De mondom biztos elfoglalt, előtte elmesélte élőben még, hogy milyen tervei vannak a hétvégére. Nem tolakodtam, bár idegesített nagyon a hallgatása. Pláne a 3. napon, amikor még továbbra is semmi... De visszafogtam magam, nem toltam rá magam. Közben nagyon csalódottnak és egyben dühösnek éreztem magam. Kerek egy héttel rá, következő pénteken részegen buliból hazafelé felhívtam és számon akartam kérni, hogy mégis hová tűnt el. Lepattintott, hogy bulizni van éppen és most nem ér rá velem beszélni, de majd holnap - tehát szombaton majd összeszedi magát és jelentkezik. Mondtam jó. Legalább hallottam a hangját (igen, nálam még mindezek ellenére a rózsaszín köd fázis volt és naivan bizakodó voltam bele). Mondanom se kell, hogy lófaszt nem jelentkezett megint 3 napig és hétfőn este írt összvissz egy fél oldalt chat-en, aminek a lényege az volt,hogy neki ez túl gyors…

"Amint elindultam hazafele igy ereztem h nem alakult ki olyan kotodes kozottunk h mukodhessen egy tavkapcsolat kozottunk. Nekem nem az elso hogy igy viselkedek nem irok nem mondok semmit. Csak ugy erzem h nem kozosek a celjaink es tul hamar ki is alakult egy elvarasunk ezzel kapcsolatban"

Ne tudd meg mennyire felkúrtam magam ezen! Ekkora bullshit szövegelést nagyon rég hallottam már..!
Totál nem ilyennek ismertem meg.
Ki beszélt egyáltalán kapcsolatról? milyen elvárások?
Mit kell ennyire rástresszelni???
Olyan mintha megkértem volna a kezét, mielőtt felszállt a buszra.
És még ha így is lett volna;
szerintem semmilyen körülmények között nem megoldás hogy nem reagál
nagyon nagyon nagyon gyereksnek és tiszteletlennek tartom az ignorálást
és én is úgy érzem hogy ennél többet érek/érdemlek.
Mindennek a tetejébe azért még a végére odatette, hogy "szeretne velem találkozni és beszélgetni"
és én erre magamnak: WUUT? minek? Olyan, mint amikor a kutyát megdöglik de attól még megtarthatod. Most miről beszélgetünk ezek után?
én azért egy ilyen sztori után már bocs de eléggé sértve érzem magam és nem 2 nap lesz mire kiengesztelek.
na mindegy...kibosszankodtam magam, meggyászoltam, elengedtem. Easy come easy go. Még szerencse, hogy hamar kiderült viszonylag és nem bonyolódtam bele érzelmileg. És jól be is kúrtam hétvégén ennek örömére.

Jaaa,de azt még eleflejtettem mondani, hogy mit válaszoltam neki :D szóval minderre a kisregényére visszaírtam neki, hogy "köszönöm hogy mindezt leírtad, minden jót!"

that's all folks

Csak nővel ne kezdjen az ember

Meh. Tök jó lenne minden nap írni valamicskét, de oooolyan sok minden történik velem hogy nem jutok oda egy fél órára hogy le is írjam mindezeket :D de komolyan. Ez a jobbik eset, nem? Budapest - nyáron - sokkal- szabadabb!

De ígéretet tudok tenni rá, igyekezni fogok jelentkezni rendszeresen. mihelyst vége lesz pénteken ennek a gála hajtásnak...

Hétvége Gyulán. Oda valósi vagyok, itt laknak a szüleim mind a mai napig. Ritkán járok haza és mindig kettős érzés van bennem. Valahol persze tök jó, mert láthatom végre mamámat meg a kutyust, lehet zabálni szemtelenül sokat és nyugi van. De legalább ekkora nyűgöt is jelent a drága és hosszú vonatút és a tudat hogy mennyi minden sokkal hasznosabb dolgot is csinálhatnék helyette. Mert otthon semmi se történik... Vagyis bocsánat, most éppen pont de:Sörfesztivál van a várnál. Két három koncert és a vidéki ember egyetlen menekülési lehetősége az unalom elől: sok alkohol. 

Gondolom kéne írni valami bemutatkozást, valami kezdést - de nem érdekel :D Majd mesélek néha visszamenőlegesen - de az is lehet, hogy még ezt is leszarom. Megismerhetsz így is sok mindent belőlem, a gondolataimból azáltal hogy tudnád a következményeket. Sok sikert :D :D

Egy nagyon rövid összefoglaló: unalmas de jól fizető irodai munkám van, amire haragszok mennyi sok időt vesz el a fiatalságomból. A mindennapok értelmét jelenleg a munkaidő utáni sport és tánc adja meg: heti 3-4 cheerleader/torna edzés, szintén heti 2/3 hip-hop táncóra, hétvégente családi program vagy túra vagy buli esetleg néha pihenés. Ja és kaptok egy képet is rólam. Ezt most fotóztam gyors itt az irodában, a laptopom ergya kamerájával. 

De jöjjön ami miatt elkezdtem ezt az egészet: a napi mese :)

Első és legfontosabb téma - persze mi más - mint a csajok, a párkapcsolatok dzsungelében való tájékozódás (amit persze mindneki tud, hogy lehetetlen). Állandó téma, én se vagyok ezzel máshogy :) Az aktualitások:

A helyzet, hogy totál belezugtam egy kislányba. A TF-es cheerleader csapat sztár flyer-e (az az ember akit emelgetünk és mindenki rá figyel, az igazi showman és a csapat ékköve-rajta áll vagy bukik minden) és pont az a fajta csak aki imádja a rivaldafényt, megéli a sztárságot és emiatt (is) bruálisan tetszik!! 

Hatalmas játékos - a szó minden értelmében. Nem annyira ismerem még, mert nemrég kezdtünk csak el beszélgetni/edzeni együtt és ez a "lassú víz partot most" stratégia lesz célreavezető nála.

De fuh. olyan szinten vagyok odáig érte, hogy egyszerűen azt érzem hogy az elmúlt lassan egy év minden áldott cheerleader edzéssel töltött perce megtérült miatta.

Van ugye ez a bája ennek a sportnak, hogy közel kell lennünk egymáshoz sokszor…

És emiatt emelésnél a felkészülkés pillanataiban meg kell fognom a derekát és kicsit magamhoz közel húzni (ez a technika,sajnálom) és emiatt - addig a pár pillanatig - olyan közel kerülök hozzá, hogy érzem az illatát. Awww és azt vettem észre magamon hogy remeg a térdem... Elbódít teljesen.

Sikerült most is jó pontokat szerezni nála, megmentettem az életét kétszer és voltak vicces pillanatok is. Egyszer amikor esett lefelé úgy szájba vágott véletlenül a könyökével hogy kirepedt a szám és nem győzött bocsánatot kérni :D én meg persze sajnáltattam magam, de csak hülyülés szinten. Szerintem jó tanácsokat tudok neki adni, személyes győzelemnek éltem át, amikor egy kiborulását (van ilyen jópárszor, igazi drama queen) tudtam ügyesen kezelni és olyan dolgot tudtam neki mondani amitől megnyugodott majd képes volt kijavítani a hibáit. Ez később jól fog még jönni..!

Emellet megtudtam pár érdekes dolgot róla, beszéltünk néhány mondatot kettesben is

és az edzés végén akkora mosollyal köszönt el hogy nehéz volt nem félreérteni.

Valszeg nem személy szerint nekem szólt, mert alap beállítottásg nála, hogy kedves az emberekhez, és valszeg inkább csak annak az élménynek szólt amit átelt aznap - de ennek ugyebár szerves része voltam én is, ergo mégiscsak nekem is szólt közvettten. összességében úgy érzem, hogy alakul - mindenben így érzem. Szépen lassan, de biztosan.

A legjobb az egészben, hogy megint megvan a kiskamasz rózsaszín felhős Élmény és eufória. Imádom a neurokémiát :D ahogy az agyam saját magát bedrogozza.

Ilyeneken veszem észre még magamon hogy bele vagyok zúgva amikor pl az utcán, bringázás közben a kedvenc hobbim nézegetni a csajokat - de egyszerűen most nem érzek rá késztetést . Vagy ha igen akkor megjegyzem magamban hogy "Áh, úgyse olyan jó mint Ő". És azt is tudom már magamról hogy ha összejönne, még egyszer nem basznám el...!!! G.-nél ezt már megtanultam hogy nem éri meg. Igen, ezek a múlt démonai, amikről majd egyszer lehet fogok tudni érdemben beszélni.
Változtam azóta én is rengeteget és ha őszinte akarok lenni, akkor vágyok az elköteleződésre - ez nem volt mindig így, sőt!
Nem tudom hogy egyáltalán lesz-e belőle valami, az ő részéről semmit nem tudok, hogy mit gondol egyáltalán rólam. De bizakdoó vagyok, és ha másért nem hát magáért a "szerelmesnek lenni" élményért már hálás vagyok érte.